A nap gyorsan telt:töriről kémiára,kémiáról fizikára,fizkáról tesire,tesiről matekra,materól bioszra.A biosz óra ugyan úgy telt,mint a töri mindenki ordíbált még Mr.Forbes magyarázott.Ezen az órán is az eslő padba ültem,mint törin,de ezuttal nem Bonnie,hanem Lauren ült mögöttem.és változatlanul az osztály túloldalán az utolsó padba ült sréen velem és egész órán engem nézet.Csak akkor pillantott a könyvére,amikor Mr.Forbes ránézet.
-És akkor nézzük,ki is az aiko nagyon felelni akar a mai anyagból?-mondta mr.Forbes.-Lássuk csak,Mr.Smith jöjjön csak ki,mert látom magát nagyon érdekli a mai anyag!-mondta gúnyosan Mr.Forbes.
Damon magabiztosan felállt és oda sétált a tanári asztalhoz.Mikor elment mellettem elmosolyodott és vidáman rám kacsintott.Nem tudom mitől,de nagyon furcsa érzésem támadt.Az a mosoly nem emberi volt.Valami nagyon furcsa volt benne,de volt még benne valami amitől meghűlt bennem a vér is.Csak arra vártam,hogy végre megszólaljon a csengő,kirohanjak a teremből,beülni a kocsiba és haza menni végre.
-Szóval Mr.Smith ,mondja csak miről is beszéltem az imént?-kérdezte Mr.Forbes maró gúnnyal a hangjában.
-A vérkeringésről beszélt Mr.Forbes.-mondta Damon.
-Rendben,és ugye ismertetni is tudja a vérkeringés működését nekem és az osztálynak?-kérdezte Mr.Forbes.
-Igen,tanár úr!-hangzott a válasz.
-Rendben,akkor ismertesse kérem!-mondta nem éppen kedevesen Mr.Forbes.
-A vérgeringés úgy működik...-kezdet Damon.-Hogy....
De abból ,hogy mit mondot senki nem hallott semmit,mert mindenki ordibált és nem is figyeltek.Csak nekem tűnt fel,hogy nagyon mélyen Mr.Forbes szeméba néz és valamit mond neki hosszasan,lehet,hogy a hangzavar miatt nem hallottam mit mondott neki vagy csak nem akartam hallani mit mondott.De egyszer csak megszólalt Mr.Forbes.
-Na gyerekek ninc smég egy ilyen figyelmes tanítványom,aki szóról szóra eltudja ismételni nekem azt amit 10 percel ezelőtt mondtam!-jelentette ki Mr.Forbes.
Ettől a kijelnetéstől még jobban megrettentem.Ilyen nincs,ilyen a világon nincs.Nem tudom mi volt ez ,de egy biztos.Hogy kifogom deríteni mi nem stimmel ezzel a Damon Smithel.
MÉg volt vagy 15 perc az órából,gyorsan kitöltöttünk a munkafüzetett és volt akkora szerencsénk ma ,hogy 10 perccel előbb engedtek el minket.
-Lauren,ha nem gond most nem várnám meg veled Bonnie-t szeretnék már vége otthon lenni,mert már nem hiszem,hogy sokáig bírom.-mondtam metegetőzve.
-Persze,persze,semmi baj!Majd megmondom Bonnie-nak,hogy nem érezted jól magad és azért nem vártad meg velem !-mondta Lauren kedvesen.
-Köszi,akkor szia,holnap találkozunk!-mondtam.
-Szia Lisa,majd beszélünk msn-en!-mondta Lauren és búcsúzóul adatm két puszit.
És már rohantam is át a parkolón egészen a kocsimig.Elő kerestem a kulcsot,kinyitottam és beszáltam.Be tettem a kulcsot a gyújtásba és már indítottam is.Amíg haza felé száguldottam végrre szabadjára engedhattem az egész nap tartogatott könnyeimet.Ez a nap valósággal borzalmas volt.Pont annyira borzalmas volt ahogy reggel meg éreztem.Na és ez a Damon,na vele biztos nem stimmel valami.Mi volt az a dolog közte és Mr.Forbesközött?Nem tudom de van benne valami.Helyesnek helyes ,de van benne valami ilyesztő.Bármi legyen is az esküszöm addig nyomozok utána,ameddig ki nem derítem mi az.
2011. május 17., kedd
2011. május 14., szombat
2.fejezet: A titokzatos idegen
Amikor megérkeztem a suliba már szinte mindenki ott volt.Még mielőtt kiszálltam volna a kocsiból még egyszer belenéztem a tükörbe és megigazítottam hosszú,sötétbarna hajam.Mély levegőt vettem és elismételtem magaba mit is fogok mondani mindenkinek és mosolygok hozzá.Még egy mély levegőt vettem és kiszálltam.
Amint kiszálltam mindenki aki ott volt a parkolóba az mind felém iramodott és csak ugyan azokat a kérdéseket tették fel amikre számítottam,hogy: ,,Lisa,jobban vagy?Nincs semmi bajod?"
Én meg csak készségesen válszoltam,hogy: -Igen jobban vagy!Nincs semmi bajom!
De persze nem így volt.Legszívesebben torko szakadtából elkezdtem volna sírni és azt ordítani,hogy: ,,Hagytok már békén.Hát nem látjátok,hogy nem vagyok jó?És nem is leszek soha sem?" Alig gondoltam ez mársi jött a felmentősereg.Lauren és Bonnie.A két legjobb barátnőm bölcsöde óta.Minden hova együtt jártunk.Egy csoporba óvodába,egy osztályba általános iskolába és most is együtt vagyunk itt a gimibe.
Lauren egy közép magas,fehér bőrű,hoszzú,szőke hajú lány,hatalmas kék boci szemekkel.Kiköpött édesanyja(a helyi seriff).Bonnie egy alacsony,sötét bőrű,barna szemű lány.Mindkettőjüket egyszerűen imádom.
-Na jó emberek el az útból azért hagyuk Lisát is levegőhöz juttni!-oszlatta a tömeget Lauren.
Amikor mát mindenki elment és már csak mi hárman maradtunk megöleltük egymást.
-Jézusom,Lisa te szörnyen sápadt vagy!-mondta Bonnie aggodalmasan.
-Igen ,Lisa,Bonnienak igaza van.-mondta Lauren.
-Mindegy nem érdekes.-válaszoltam.
-Juj,képzeljétek mit tanultam nyáron a nagyitól!-mondta Bonnie,de most már izgatottan.
-Na mit?-kérdeztük egyszerre Laurennel.
-Tenyérjóslást!-újongott Bonnie.-Kipróbálhatom valamelyikőtökön?-kérdezte.
-Én nem hinném,hogy nálam jó dolgokat látnál Bonnie.-kosarazta ki Bionniet Lauren.
-És te Lisa?-kérdezte Bonnie lehangoltan.
-Na egye fene,de csak jó dolgot láss!-mondtam és oda nyújtottam neki a tenyerem.
-Na nézzük,ma valamikor talákozni fogsz egy titokzatos idegennel egy véletlen folytán,aki középmagas,kék szemű,fekete hajú.
-Húha!-mondtam mert igazából nem tudtam mit válszoljka rá.-Na majd meglátjuk mi lesz!-mondtam most már jókedvűen.
-Szerintem itt az ideje ,hogy bemenjünk mert 10 perc és becsöngettnek.-mondta Lauren.
Lassan elindultunk befelé.Az eslő óránk történelem volt,amit nem utálné annyira ha nem Mr. Simpson tartaná.Bonnie és én elváltunk Laurentől,mert az ő eslő órája kémia volt.Mikor kettesben ballgatunk az osztály felé az üres folyosó,mert már vagy 1 perce becsöngettek. egyszer csak arra észleltem,hogy neki mentem valakinek és a földre huppantam a cuccaim meg szanaszét repültek a padlón.Csak annyit láttam,hogy Bonnie elkerekedett szemmel néz az idegenre és hirtelen elfordult és annyit tátogott oda nekem,hogy ő bemegy most órára.
Én vissza tátogtam neki egy okét és elkezdtem mentegetőzni.
-Jaj,ne haragudjon nem figyeltem oda!-mondtam szégyenkezve és elkezdttem össze szedni a cuccom a padlóról, meglehetősen úri ember volt a titokzatos idegen ,mert segített .
-Ugyan már nem mentegetőzzön az én hibám volt!-válaszolta és egy szikrázó mosolyt vetett oda nekem.
Mikor a cuccaim felét össze szedtem és felnézem rá,hogy elvegyem tőle a másik felét az én szemem is elkerekedett,úgy ahogy az előbb Bonnienak.Ő volt az a titokzatos idegen akit Bonnie megjósolt nekem a tenyeremből.
-Ööö...én Lisa Mckanzie vagyok.-mutatkoztam be.
-Én Damon Smith vagyok.-mutatkozott be ő is.
Egy percig csak néztünk egymást.Végül én törtem meg a csendet.
-Bocsánat,de nekem most órára kell miennem,már így is eléggé elvagyok késve!-mondtam-Nagyon örültem,remélem találkozunk még.-mondtam.
-Én is nagyon örültem!-mondta Damon mosolyogva.-Öö..véletlenül nem töri órád az eslő?-kérdezte.
-De,miért?-kérdeztem.
-Ja,csak mert nekem is az és még új vagyok itt nem tudok nagyon eligazodni még itt!-válaszolt.
-Szívesen elísérlek,gyere!-mondtam mosolyogva és elindultunka terem felé.
Mikor beértünk a terembe már az óra nagyban ment.Mr.Simpson mérges pillantást vettett rám miközben leültem Bonnie elé a helyemre.Damont nagy szívéjjel üdzözülte és vissza fordult a táblához magyarázni.Damon pedig leült a legutólsó padba sréen velem.
Az óra nagyon lassan teltt.Olyan volt mintha megállították volna az ideőt,de ha ez nem volt elég akkor még ráadásul egész óra alatt magamon éreztem Damon tekintetétt
A vészjelzőm egyből megszólalt.
Valyon ki ő?Honnan jött?Miért pont ide jött? És egyáltalán miér velem kellett össez futnia legelőször? Ezekre a kérdésekre akarok válasz kapni mi hamarabb.
Hát nem megmondtam,hogy ez a nap furcsa lesz?Már akkor éreztem amikor még csak el sem kezdődött.De még nincs vége.Ez a nap még folytatódik.
Amint kiszálltam mindenki aki ott volt a parkolóba az mind felém iramodott és csak ugyan azokat a kérdéseket tették fel amikre számítottam,hogy: ,,Lisa,jobban vagy?Nincs semmi bajod?"
Én meg csak készségesen válszoltam,hogy: -Igen jobban vagy!Nincs semmi bajom!
De persze nem így volt.Legszívesebben torko szakadtából elkezdtem volna sírni és azt ordítani,hogy: ,,Hagytok már békén.Hát nem látjátok,hogy nem vagyok jó?És nem is leszek soha sem?" Alig gondoltam ez mársi jött a felmentősereg.Lauren és Bonnie.A két legjobb barátnőm bölcsöde óta.Minden hova együtt jártunk.Egy csoporba óvodába,egy osztályba általános iskolába és most is együtt vagyunk itt a gimibe.
Lauren egy közép magas,fehér bőrű,hoszzú,szőke hajú lány,hatalmas kék boci szemekkel.Kiköpött édesanyja(a helyi seriff).Bonnie egy alacsony,sötét bőrű,barna szemű lány.Mindkettőjüket egyszerűen imádom.
-Na jó emberek el az útból azért hagyuk Lisát is levegőhöz juttni!-oszlatta a tömeget Lauren.
Amikor mát mindenki elment és már csak mi hárman maradtunk megöleltük egymást.
-Jézusom,Lisa te szörnyen sápadt vagy!-mondta Bonnie aggodalmasan.
-Igen ,Lisa,Bonnienak igaza van.-mondta Lauren.
-Mindegy nem érdekes.-válaszoltam.
-Juj,képzeljétek mit tanultam nyáron a nagyitól!-mondta Bonnie,de most már izgatottan.
-Na mit?-kérdeztük egyszerre Laurennel.
-Tenyérjóslást!-újongott Bonnie.-Kipróbálhatom valamelyikőtökön?-kérdezte.
-Én nem hinném,hogy nálam jó dolgokat látnál Bonnie.-kosarazta ki Bionniet Lauren.
-És te Lisa?-kérdezte Bonnie lehangoltan.
-Na egye fene,de csak jó dolgot láss!-mondtam és oda nyújtottam neki a tenyerem.
-Na nézzük,ma valamikor talákozni fogsz egy titokzatos idegennel egy véletlen folytán,aki középmagas,kék szemű,fekete hajú.
-Húha!-mondtam mert igazából nem tudtam mit válszoljka rá.-Na majd meglátjuk mi lesz!-mondtam most már jókedvűen.
-Szerintem itt az ideje ,hogy bemenjünk mert 10 perc és becsöngettnek.-mondta Lauren.
Lassan elindultunk befelé.Az eslő óránk történelem volt,amit nem utálné annyira ha nem Mr. Simpson tartaná.Bonnie és én elváltunk Laurentől,mert az ő eslő órája kémia volt.Mikor kettesben ballgatunk az osztály felé az üres folyosó,mert már vagy 1 perce becsöngettek. egyszer csak arra észleltem,hogy neki mentem valakinek és a földre huppantam a cuccaim meg szanaszét repültek a padlón.Csak annyit láttam,hogy Bonnie elkerekedett szemmel néz az idegenre és hirtelen elfordult és annyit tátogott oda nekem,hogy ő bemegy most órára.
Én vissza tátogtam neki egy okét és elkezdtem mentegetőzni.
-Jaj,ne haragudjon nem figyeltem oda!-mondtam szégyenkezve és elkezdttem össze szedni a cuccom a padlóról, meglehetősen úri ember volt a titokzatos idegen ,mert segített .
-Ugyan már nem mentegetőzzön az én hibám volt!-válaszolta és egy szikrázó mosolyt vetett oda nekem.
Mikor a cuccaim felét össze szedtem és felnézem rá,hogy elvegyem tőle a másik felét az én szemem is elkerekedett,úgy ahogy az előbb Bonnienak.Ő volt az a titokzatos idegen akit Bonnie megjósolt nekem a tenyeremből.
-Ööö...én Lisa Mckanzie vagyok.-mutatkoztam be.
-Én Damon Smith vagyok.-mutatkozott be ő is.
Egy percig csak néztünk egymást.Végül én törtem meg a csendet.
-Bocsánat,de nekem most órára kell miennem,már így is eléggé elvagyok késve!-mondtam-Nagyon örültem,remélem találkozunk még.-mondtam.
-Én is nagyon örültem!-mondta Damon mosolyogva.-Öö..véletlenül nem töri órád az eslő?-kérdezte.
-De,miért?-kérdeztem.
-Ja,csak mert nekem is az és még új vagyok itt nem tudok nagyon eligazodni még itt!-válaszolt.
-Szívesen elísérlek,gyere!-mondtam mosolyogva és elindultunka terem felé.
Mikor beértünk a terembe már az óra nagyban ment.Mr.Simpson mérges pillantást vettett rám miközben leültem Bonnie elé a helyemre.Damont nagy szívéjjel üdzözülte és vissza fordult a táblához magyarázni.Damon pedig leült a legutólsó padba sréen velem.
Az óra nagyon lassan teltt.Olyan volt mintha megállították volna az ideőt,de ha ez nem volt elég akkor még ráadásul egész óra alatt magamon éreztem Damon tekintetétt
A vészjelzőm egyből megszólalt.
Valyon ki ő?Honnan jött?Miért pont ide jött? És egyáltalán miér velem kellett össez futnia legelőször? Ezekre a kérdésekre akarok válasz kapni mi hamarabb.
Hát nem megmondtam,hogy ez a nap furcsa lesz?Már akkor éreztem amikor még csak el sem kezdődött.De még nincs vége.Ez a nap még folytatódik.
2011. május 11., szerda
1.fejezet: Az első nap
2010.szeptember.1 Kedves naplóm!
Nem tudom miért,de izgulok. Egyáltalán miért is kéne izgulnom,hisz ez is csak egy átlagos hétfői nap lesz.De nem,ez valami más lesz.Valami olyan dolog fog velem történi ami meg változtattja az egész életemet.Érzem,hogy így lesz. Tudom badarság az egész,de még is valahogy félek tőle bármi legyen is az.Na mindegy úgyse fog történi semmi.Ebbe a kis városba,mint Mystic Falls soha nem történi semmi érdekes.Csak a szokásos csínytevések.Bár ez is nagyon mellékes.
Ezt a napot várom már mióta,hogy végre találkozzak a barátaimmal.De valahogy most ez sem dob fel egészen.
Istenem,másr 4 hónap elteltt a szüleim balesette óta.Soha nem fogom fel,hogy nekem mért volt ekkora mázlim,hogy én túltéltem ők meg nem.Mért van ez így nem értem.
Na minegy nem beszélek most erről,mert máris könnybe lábadt a szemem.
-Lisa gyere már elkésel a suliból!-hallottam Jenna hangját lentről.
Na hát itt az ideje,hogy menjek.Majd még írok.
Megfogatm a táskám és letrappoltam a lépcsőn,egyenesen a konyhába ahol megcsapot a friss kávé illatta.
-Jó reggelt Jenna!-mondtam és egy puszit nyomtam az arcára.
-Jó reggelt Lisa !-válaszolta.
-Jó reggelt Max!-mondtam az öcsémnek és neki is adtam egy puszit az arcára.
-Jó reggelt Lisa!-válaszolta.
Fogtam egy bögrét és töltöttem egy csésze kávét magamnak.Gyorsan megittam és már rohantam is a suliba.
-Sziasztok!-kiáltottam ki a konyhába az ajtóból.
-Hé,Lisa várd meg az öcsédet!-kiáltott vissza Jenna.
-Nem tudom most megvárni,mert megbeszéltem a csajokkal ,hogy még órák előtt talizunk a suli parkolójába.
-Óh,rendben,akkor ne várakoztasd meg őket!-Ja és add át üdvözletem Laurennek és Bonnienak.
-Rendben,átadom!-mondtam és bevágtam magam mögött az ajtót.
Elő vettem a slusskulcsot,beültem az autóba és már mentem is az iskolába.
Nem tudom miért,de izgulok. Egyáltalán miért is kéne izgulnom,hisz ez is csak egy átlagos hétfői nap lesz.De nem,ez valami más lesz.Valami olyan dolog fog velem történi ami meg változtattja az egész életemet.Érzem,hogy így lesz. Tudom badarság az egész,de még is valahogy félek tőle bármi legyen is az.Na mindegy úgyse fog történi semmi.Ebbe a kis városba,mint Mystic Falls soha nem történi semmi érdekes.Csak a szokásos csínytevések.Bár ez is nagyon mellékes.
Ezt a napot várom már mióta,hogy végre találkozzak a barátaimmal.De valahogy most ez sem dob fel egészen.
Istenem,másr 4 hónap elteltt a szüleim balesette óta.Soha nem fogom fel,hogy nekem mért volt ekkora mázlim,hogy én túltéltem ők meg nem.Mért van ez így nem értem.
Na minegy nem beszélek most erről,mert máris könnybe lábadt a szemem.
-Lisa gyere már elkésel a suliból!-hallottam Jenna hangját lentről.
Na hát itt az ideje,hogy menjek.Majd még írok.
Megfogatm a táskám és letrappoltam a lépcsőn,egyenesen a konyhába ahol megcsapot a friss kávé illatta.
-Jó reggelt Jenna!-mondtam és egy puszit nyomtam az arcára.
-Jó reggelt Lisa !-válaszolta.
-Jó reggelt Max!-mondtam az öcsémnek és neki is adtam egy puszit az arcára.
-Jó reggelt Lisa!-válaszolta.
Fogtam egy bögrét és töltöttem egy csésze kávét magamnak.Gyorsan megittam és már rohantam is a suliba.
-Sziasztok!-kiáltottam ki a konyhába az ajtóból.
-Hé,Lisa várd meg az öcsédet!-kiáltott vissza Jenna.
-Nem tudom most megvárni,mert megbeszéltem a csajokkal ,hogy még órák előtt talizunk a suli parkolójába.
-Óh,rendben,akkor ne várakoztasd meg őket!-Ja és add át üdvözletem Laurennek és Bonnienak.
-Rendben,átadom!-mondtam és bevágtam magam mögött az ajtót.
Elő vettem a slusskulcsot,beültem az autóba és már mentem is az iskolába.
Előszó
,,Óh mennyire megszépíti a szépet
Az édes dísz,hogy nemes igazi!
A rózsa szép,de szebb még szebb az édes
Illattól,meg körül lebegi!"
/Shakespear/
Sose hittem volna,hogy azok a rémtörténetek amiket anyukám kiskoromba mesélt nekem az ok igazak is lehetnek.És azok a lények amikről a meséba hallottam nem is léteznek és nem is vesznek körül enegm.Lehet,hogy most azt hiszed,hogy nem igaz,de ha azt hiszed akkor nagyon is rosszul hiszed.
Csak három dolgot jegyez meg:
Soha ne hidd azt,hogy egy rémtörténet nem lehet igaz,mert nagyon is igazak lehetnek.
Soha nem tudthatod,hogy a legjobb barátaidba éépen milyen misztikus erő vagy lény lakozik.
Az utolsó dolog amit nagyon jegyez meg,hogy nem mindig az valaki akit először meglátsz,addig ne bízz meg benne amíg nem tudod róla az igazat.
Én Lisa Mckanzie vagyok és ez az én történetem.Ha most azt hitted,hogy ez a vége,akkor rosszul hitted,mert a történetem csak MOST kezdődik.
Az édes dísz,hogy nemes igazi!
A rózsa szép,de szebb még szebb az édes
Illattól,meg körül lebegi!"
/Shakespear/
Sose hittem volna,hogy azok a rémtörténetek amiket anyukám kiskoromba mesélt nekem az ok igazak is lehetnek.És azok a lények amikről a meséba hallottam nem is léteznek és nem is vesznek körül enegm.Lehet,hogy most azt hiszed,hogy nem igaz,de ha azt hiszed akkor nagyon is rosszul hiszed.
Csak három dolgot jegyez meg:
Soha ne hidd azt,hogy egy rémtörténet nem lehet igaz,mert nagyon is igazak lehetnek.
Soha nem tudthatod,hogy a legjobb barátaidba éépen milyen misztikus erő vagy lény lakozik.
Az utolsó dolog amit nagyon jegyez meg,hogy nem mindig az valaki akit először meglátsz,addig ne bízz meg benne amíg nem tudod róla az igazat.
Én Lisa Mckanzie vagyok és ez az én történetem.Ha most azt hitted,hogy ez a vége,akkor rosszul hitted,mert a történetem csak MOST kezdődik.
Feliratkozás:
Megjegyzések (Atom)